Sörfőzés

A kezdő lépések

A megmondó emberkedés és az észosztás helyett inkább elmesélem az egyszeri hobbi sörfőző kezdeti próbálkozásait, első lépéseit mindenki okulására. Volt egy nulladik is, de az inkább merüljön a feledés homályába.

A történet ott kezdődik, hogy a sörfőző koma beszerzi Greg Hughes, Házi sörfőzde című könyvét, ami (szerinte) alapvető információkkal szolgál az alapanyagokról, a folyamatok fajtáiról, az eszközökről és bónuszként szerepel benne jó sok recept.

A könyv által kiokosodva és elméleti tudással felvértezve a tettek mezejére lép, ami abban merült ki, hogy rendelt egy sörfőző kezdő készletet (starter-kit) meg pár doboz maláta sűrítményt és komlót.

A főzés viszonylag egyszerű, mert csak annyiból áll, hogy a vízben fel kell oldani a sűrítményt és elkezdeni forralni az így kapott löttyöt majd a megfelelő időpontban beleszórni a komlót.

Az utólagos közvélemény-kutatás szerint mindenki úgy emlékezett rá, hogy finom volt. Azonban az is elképzelhető, hogy a megkérdezetteknél a finom csak egy szinonima az ihatóra…

Miután megvolt az első sikerélmény, jöhetett a következő szint: maláta sűrítmény helyett maláta. Ami értelemszerűen maga után vonja a folyamat időbeli bővülését, a nagyobb rendetlenséget és a még több takarítanivalót.

A közvélemény-kutatás szintén azt mutatta, hogy finomra(ihatóra) sikeredett az eredmény.

Nagy vonalakban ennyi volna a visszaemlékezés.

A jelenlegi eszközeim:

  • 2 erjesztővödör
  • 2 műanyag vödör
  • 2 fazék (30 és 20 literes)
  • 2 hőmérő
  • 2 szűrőlemez
  • komló forraló kosár
  • kotyogó
  • sörfőző gép
  • maláta roppantó
  • karos koronazáró